A Páris-patak szurdokvölgye

A Szurdok a Cserhát peremterületén, Nógrádszakáltól mindössze csak 1 km-re helyezkedik el, amely országunk természetvédelmi területének a besorolását élvezi. A szomszédságban lévő szlovák határ, és a mentén húzódó Ipoly-folyó közelsége csak kőhajításnyira van a turistabejárat parkolójától.

A terület valamikor az Osztrovszki-hegységhez tartozott, de az Ipoly-folyó az évmilliók során szép lassan lecsapta a hegység délkeleti nyúlványáról.

A parkoló igen kiépített, ami a vasúti vonal mellett helyezkedik el. A szurdokot a legtöbben Magyarország grandkanyonjának is szokták említeni, ami azért egy erős túlzás. Bár szépségben nem marad el tőle, de nagyságban mindenképpen.

A szurdok hatalmas, és olykor a 20 méter magasságot is elérő falai igen hamar megmutatják magukat.

A falak szerkezete jól láthatóan kavicsos és réteges. Ez enged minket arra a tényre következtetni, hogy itt valamikor egy folyó kanyargott, ami magával hozta ezt a nagy mennyiségű hordalékot.

Először a szurdok baloldali ágát nézzük meg, ami feltehetően a főág. 

A hely keletkezése 15 millió évvel kezdődött. Az, hogy ennyi hordalék fel tudott halmozódni azt támasztja alá, hogy a folyó, az itt lévő tenger delta torkolatánál lehetett.

A falak látható rétegeit pedig a folyó különböző típusú hordalékainak az eggyütese alkotja. 

Döbbenetes belegondolni, hogy ezek a kavicsok megközelíthetőleg 15 millió évvel ezelőttről származnak.

A tenger később visszahúzódott, az itt maradt hatalmas hordaléktömeget pedig az itt folyó Páris-patak folyamatosan mélyített, létrehozva a szurdok mai formáját.  

A patak jelző túlzás, hiszen az itt folyó ér csak időszakos, jellemzően hóolvadáskor, vagy esőzésekkor jelenik meg, olykor gyönyörű vízeséseket létrehozva a szurdokban.

A szurdok baloldali főága meglehetősen szűk, de egyben káprázatos. Sajnos nem tudunk rajta végig menni, hiszen egy kisebb szikla zárja le az utunkat.

Nemrég fedezték fel a szurdokban az Európa szinten is ritkaságnak számító fatörzsbarlangokat. Inkább üregek ezek, de a legnagyobb meghaladja a barlang minimum hosszúságát, a 2 métert.

Ezek a fatörzsbarlangok nem a szó-szoros értelmében vett barlangok, hiszen ezalatt nem egy fatörzsnek az üregét kell érteni. Keletkezésük több millió évre vezethető vissza, amikor a területet folyamatos vulkánkitörések sújtották.  A vulkáni tufába, azaz a konglomerátumba rengeteg, a folyó által felhalmozódott fatörzs hullott, amelyek a megszilárdult rétegben szép lassan kirohadtak. Később ezek az üregek a talaj eróziójának is köszönhetően felszínre kerültek, amiket nevezünk manapság fatörzsbarlangnak.

Visszamegyünk a szurdok elejére, ahonnan jobbra fordulva, a szurdok jobb oldali mellékága mellett emelkedünk fel a szurdok felső területére, a zöld-kereszt turistajelzésen. (A főágból is felvezet egy turistaút, de annyira meredek, hogy szinte észre sem veszi az ember ezt az utat.)

Az az út mélyen bevisz az erdőbe, amely az évnek ebben a tavaszi időszakában kivételes látványt ad.

Picit elhagyjuk a szurdok mély hasadékait, majd folyamatosan enyhén balra kanyarodva egyfajta körtúrát fog leérni az utunk, mire visszaérünk a szurdok főágának a peremterületére.

Közben az ébredő tavaszi természet milliónyi részletességében csodálkozunk. 

Közben visszaérünk a szurdok fóágának a peremére. 

Egy darabig sétálunk mellette, és fentről nézzük a hatalmas mivoltát, mikor észrevesszük, hogy az út meredeken lefelé, a szurdok patakszintjére vezet tovább, amin lemenni már-már veszélyes.

Itt fel lehetett volna jönni a felső részére a szurdoknak a főágából is, de ez olyan meredek, hogy lent nem is láttuk az ide felvezető utat.(A kép csal, élőben sokkal meredekebb).

Leérünk a szurdok főágába, ahonnan már ismerős az utunk, hiszen nem messze van már innen az a hely, ahonnan az elejénél vissza kellett, hogy forduljunk.

Ezennel a nem sokkal több, mint 2 km-es túránk végre értünk, ahol ugyan nem fáradtunk el, de rengeteget tanultunk, hiszen a természet megint sok újjat tudott mutatni nekünk.